Befejeződött a több mint 4 milliárd forintos szennyvízberuházás

Dátum: 2015-10-20

Befejeződött az Alsó-Szabolcsi Víziközmű Beruházási Társulás által kezdeményezett KEOP-1.2.0/09-11-2011-0016 azonosító számú Alsó-Szabolcsi Szennyvízelvezetési és Tisztítási projekt Tiszalökön, Nyírtelken, Tiszadobon valamint Tiszaeszláron.

 

Több mint hét év telt el azóta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy települése – Tiszalök Város, Nyírtelek Város, Tiszadob Nagyközség, Tiszaeszlár Község összefogott, hogy közösen, egy közös cél érdekében a lakosság életszínvonalának növelése érdekében a településeken a szennyvízelvezetést és a tisztítást is fejlesszék. Az Európai Uniós forrásból megvalósuló pályázat záró rendezvényén így nem hiányozhattak a visszatekintő, visszaemlékező köszöntők sem.

 

Gömze Sándor, az Alsó-Szabolcsi Víziközmű Beruházási Társulás elnöke valamint Tiszalök Város polgármestere megnyitójában kiemelte, hogy a társulás szervezett formáját választották a projekt megvalósítására, amely közös célja volt, hogy a település lakosainak életszínvonalát emeljék. A polgármester kiemelte továbbá, hogy a mai kor számára különösen fontos az ivóvíz bázis megőrzése, hiszen a jövő nemzedékére is gondolni kell már nekünk.

 

Dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője többek között felhívta a figyelmet arra is, hogy mindezen fejlesztések nemcsak a mai lakosok érdekeit szolgálják, hanem a jövő generációit is, ezért is kiemelten fontosan az infrastruktúrára irányuló pályázatok, fejlesztések.

 

A hét év alatt nemcsak partneri kapcsolatok alakultak ki a pályázatban résztvevő önkormányzatok és közreműködők között, hanem egymást segítő tanácsokkal, tapasztalatcserével mind a mai napig fennállnak a jó viszonyok.

 

Az „Alsó Szabolcsi Szennyvízelvezetési és Tisztítási Projekt általános célja a szennyvízelevezetés és –tisztítás fejlesztése az Alsó-Szabolcsi térségben, amelynek köszönhetően csökken a környezeti terhelés, a jobb higiénés helyzet kialakításával pedig javul a lakosság életminősége, a talaj, talajvíz, valamint a rétegvíz mentesül a szennyezésektől.

 

A fejlesztési célok megvalósulásának köszönhetően kiépült Tiszaeszlár, Tiszadob, valamint bővült Nyírtelek, és Tiszalök városok csatornahálózata. Továbbá új szennyvíztisztító telep épült Tiszadobon, korszerűsítésre, és bővítésre került Nyírtelek és Tiszalök szennyvíztisztító telepe. A fejlesztéssel megnő a csatornahálózaton elvezetett, és a jogszabályi követelményeknek megfelelően kezelt, illetve tisztított szennyvíz mennyisége.A pályázatnak köszönhetően a négy településen élő több mint 15 000 lakos életszínvonala és életminősége javul.A többéves projekt során összesen közel 143km bekötő vezeték került lefektetésre, több mint 140 házi átemelőt helyeztek el, megépült a tiszadobi szennyvíztisztító telep és fejlesztésre került a Nyírteleken és a Tiszalökön található szennyvíztisztító telep is.

 

 

A projekt időtartama: 2013.09.30. – 2015.09.30.